Demián, Demián, így felelgetek
magamnak, hol és merre jársz
most, a pokol melyik bugyrában?
Melyik bugyor taszít és fogad be,
a sárgaságban, a tengeren meghalt
kalózok, vagy az öreg halász, ki
jóformán téged várt te kisfiú, kisfiú?


1.
DEMIÁN
Demián, Demián, fürgén, zihálva,
kapuk közt suttogsz mélyebbre,
hallja meg a gonosz és a rossz, a
csúf és a zsémbes, aki mind, mind
én lennék, magamra aggatom a
jelzőket, és eposzi antihős leszek,
jöttemre ne várj, csak este nyolcig!

DEMIÁN
Demián, Demián, így szólítgatom
magamat, felveszem a nevedet,
látod, te leszel a gonosz és a rossz,
aki a pokolba küldött, miközben a
csúf rám fintorog, vállát rángatja,
aki lenézi a betegeket, mintha az
arcom torz és más lenne tőled.

2.
ÉN
Demián, Demián, mint aki virág
fejeket tép szét, cincál, markol
százszámra, egy kupac fonnyadt
bibe szárral, szirmokkal, ülök
felette és a halottak közt válogatok,
majd az égszínkék játék vödörbe
gyűjtöm, amelyek préselhetők.

3.
ÉN
Demián, Demián, merre jártál,
merre a pokolba, mondd, hogy
megtalált a gonosz és segített
a megkínzottakkal beszélgetni,
kiknek keze, lába, feje levált,
kesergőkké vált mind, ahogy te
vagy én; kiknek a beszéd is mese?

DEMIÁN
Demián, Demián, szólok már
magamban, meg se hallod te
sem, Demián, eltűnik a neved,
síró hercegnő módjára szétesem,
felmorajlik a tenger és úgy evezel
tovább, mintha tengeren lennél,
de nem ez nem, ez a pokol már