balesetek


A kádban feküdtél néha esténként, párna és paplan
alig fért el, féltél, rázott a hideg, ekkor nyitottam
rád a csapot, úszott minden ruha körülötted, ezek
következtek: betanított szerepek, csapnivaló színész
lennék, beleélem magam a szerepbe, és egyszer, ha
el tudom játszani, előtted, hogy magabiztos vagyok,

veszekedés és mindennek a vége a kád volt, magadra
zárt ajtó mögött sírtál, miközben kapartam az ajtót,
mint a macskák, dühösen és jajveszékelve, tudod,
Demián, a függőleges radiátor nem felakasztásra való,
az nem tied, hanem a törülközőé, lehet ragályos az
öngyilkosság, de ne a törülközőről vegyél példát,

ne másold, mert nincs értelme, ahogy annak sem,
amit teszek: téged utánoztalak, a kádat tele engedtem
vízzel és lenyomtam a fejemet, még lejjebb, lássad
helyetted megtennék mindent, szeretleket nem mondtam,
de már nem is mondhatom, állok a tükör előtt és folyton
megvágom az arcom borotválkozás közben, sárgábbnak

látom a fogaimat és ahogy te nézted magad, méregetem
a méreteim, fogyókúráid jutnak eszembe, mégis meg-
szerettem a testemet, aztán egy törülközőben függ
az arcod, kezemmel fogom fel, hogy levegőhöz juss,
és közben szerencsétlenkedve próbálom leszedni rólad,
de te nyugodtan figyelsz, felköhögsz, kapaszkodsz

belém, miközben magamnak számolom a csempéket,
meg találom-e az első fehéret vagy sem, kicsúszol
a kezem közül, eltűnsz és a hideg kádba esem, bele
nyúlok a kád aljában megállt vízbe, megrémülök,
ragadósnak érzem, tiszta nyál vagyok, lassan felkelek,
a törülközőt a kádba dobom, hadd ússzon, ázzon el