Cs. I.-nek

Isten tudja, mennyi az én,
leszek tiszta szívű faszén,
tűzbe
űzve.

Nem mese, írja a herceg,
fegyver a szemem, leeszed
magad,
javam.

Nincs aranyam, se kastélyom,
és nincs hol volt, hol nem voltom
se ez,
se az.

Nem lettem a herceg mára,
mert nem kedvel a királya
várnak,
fának.

Ujjal mutat, mint kékszakáll,
megfojt, akaszt, de visszaszáll
átka
rája.

Jaj, hát kimondtam én nevét,
zsugorodjon apróra, eszét
gőgje
hőre

apasztja sört a földesúr
míg, ki szikvízhez alig jut,
szegény-
legény.

Ne örüljön, lát még kéket,
ellopom újra a szépet,
ragyog,
s ragyog

az én szívem, mert mesére
tanítom meg, őszre, télre;
s leszúr
az úr,

mert fél a boldog hercegtől,
fél, írja még, keservektől
bútól,
bajtól